1125 Budapest, Diana u. 15/a
Tel.: 398-1591 Fax: 395-8343 e-mail: sztlaszlo@t-online.hu
Kezdőlap arrow Missziós imacsoport arrow Mészáros Ferenc SVD atya emlékére
Mészáros Ferenc SVD atya emlékére PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Sűrű László   
2010. május 31.

Emlékezés Mészáros Ferenc SVD atyára

 

Hosszú szenvedés után, 2010. március 22-én a székesfehérvári Országos Papi Otthonban elhunyt Mészáros Ferenc atya.

1932-ben született a Tolna megyei Cikón. A gimnázium első hat évét a kalocsai jezsuitáknál végezte, majd 1948-ban Kőszegen belépett a verbitákhoz. Kalandos körülmények között, 1950-ben tett első fogadalmat, majd a szerzetesrendek feloszlatása után Pannonhalmán fejezte be tanulmányait, és érettségizett le.

Érettségi után behívták munkaszolgálatos katonának, majd különböző helyeken dolgozott, minden évben megújítva szerzetesi fogadalmát. 1956-ban ő is disszidált, hogy St. Gabrielben elvégezve a teológiai tanulmányokat misszióba mehessen, ami meg is történt 1961-ben. Missziós kinevezése Indonéziába szólt, Flores szigetére. A nyelvtanulás után segédlelkész volt Wangkungban, majd 1964-ben megkapta első önálló plébániáját, Ranggut, ahol 1998-ig szolgált. A következő tíz év folyamán több különböző helyen fordult meg: Orong, Datak, Hawe, Wajur.

Igazi őserdei misszionárius volt, akinek a híveket nemcsak az Úr Igéjével és Testével kellett ellátnia, hanem sokszor az emberi létszükséglet olyan elemi eszközeivel is, mint a gyógyszer. És mindehhez egyetlen segédeszköze a hátaslova volt, már ha éppen használni lehetett a nagykiterjedésű és nehezen járható területen, amely rá volt bízva.

Nyugdíjazása után hirtelen romlani kezdett egészségi állapota, bár erőnlétén sokáig ez egyáltalán nem látszott. Miután orvosi segítséget helyben már nem remélhetett, többször is ellátogatott Magyarországra. Azonban a kezdetben jó eséllyel kecsegtető terápiák nem sokáig tudtak gátat szabni az elkerülhetetlennek. Így történhetett meg, hogy váratlan hirtelenséggel eljött a pillanat, amikor már nem tudott vissza jutni szeretett indonéz hívei közé, hogy abban a földben nyugodhasson, amelynek kereszténnyé tételének áldozta élete és papsága 49 évét.

Forrás: www.verbita.hu

 
Következő >

Katolikus.hu legfrissebb hírei

mod_dbrss2 AJAX RSS Reader poweredbysimplepie
Istenhegyi Szent László Plébánia
1125 Budapest, Diana u. 15/a
Tel.: 398-1591 Fax: 395-8343