Az Istenhegyi Szent László plébániatemplom története

A Vártól nyugati irányban húzódó Budai-hegység részét képezi a Svábhegy, melynek nevét a török időkből származtatják. 1686-ban, Buda visszafoglalásakor, 4000 német ajkú érkezett a keresztény Európából, és részükre Lotharingiai Károly táborhelyül jelölte ki ezt a területet.

Mária Terézia trónra lépésekor (1740) a polgárosodás kezdetét jelenti a Vízivárosi Szent Anna templom alapkőletétele. A Várhegy túlsó oldalán 1780 táján fokozatos építkezések eredményeként új városrész - a Krisztinaváros - született. Ennek kiváltója az a felismerés volt, hogy a gazdasági életben akkor jelentős szerepet kapó szőlőkultúra művelése megkívánta a szőlőültetvények és lakóhelyek közelségét. A budai hegyoldal fokozatosan szőlősgazdák birtokává vált, és a hegy kirándulók, zarándokok, a művészvilág képviselőinek célpontjává lett.

A közélet neves személyiségei fordultak meg itt: Jókai Mór író, újságíró, báró Eötvös József tudós, államférfi, aki Trefort Ágoston barátja volt, Döbrentey Gábor, akinek nevéhez a helyi földrajzi nevek magyarítása fűződik. Ő jelölte ki a ma már nem álló bükkfát Normafa táblával, és az Istenhegy elnevezés is tőle ered.
Az elbukott szabadságharc után a befelé fordulás, passzív rezisztencia, az istenkeresés volt a jellemző. Ekkor kezdődött Pesten a Szent István Bazilika építése is (1851-1905, Hild József, Ybl Miklós, Kauser József). Az ötvenes évek elejére a Svábhegyen is beérett a kápolnaépítés iránti igény.

1852. március 21-én a Császári Királyi Pest-Budai Kerületi Főispán leíratával hozzájárult az építés céljából való gyűjtéshez, melyet Scitovszky János bíboros, esztergomi érsek is támogatott

A kápolnaépítés céljára megnyertek választmányt hoztak létre az ügyek intézésére, melynek neves tagjai Funk Károly krisztinavárosi plébános, dr. Zlamál Vilmos pesti orvoskari professzor, 4 hold földterület birtokosa, Patachich Károly budai tisztifőorvos (13 hold), Halványi János és Heidrich Ferenc pesti csokoládégyáros (4 hold) volt, később ugyanők Eötvös Józsefet elnökké választották.

1854. január 26-i kézírásos felirattal van ellátva az a kápolna főhomlokzatát ábrázoló litográfia, amit Ürményi József alnádor, az ország reformkorban kezdődő modernizációjának aktív szereplője készíttetett (ürményi birtoka volt a kápolna közelében fekvő 22 holdas erdő, a Raitzenkopf). A tervet divatos bécsi építész, Johann Julius Romano von Ringe (1818-1882) készítette, akinek nevéhez Bécs körútjának kialakítása is fűződik. A mintegy harminc évig álló kápolna romantikus stílusban a környéken álló „svájci házak” mintájára készült, díszes fa oromzattal, középkorias, bélletes kapuval, egyteres belső kialakítással, nyeregtetővel. Belső födéme nem volt, ezt igazolja az ácsszerkezet belső látható részének mázolással díszített kialakítása is. A bejárat felett karcsú fa torony emelkedett-adja hírül 1855-ben a Vasárnapi Újság. A belső kialakítás még hiányzott, és bár a kápolna kívülről nézve elkészült és tető alatt volt, az építési munkák lelassultak.

A viszonylag gyorsan elvégzett szervezés, gyűjtés (Eötvös 350 forintot adományozott, Ürményi 210 forintot és az oltárkép valamint a tervek készíttetését is vállalta), és a részleges kivitelezés után a kápolna építése új lendületet kapott, amikor 1857. májusában a császárhoz fordultak, hogy a belső kialakításhoz támogatást nyújtson, mire 200 forintot kaptak. Erzsébet királyné bíborszínű miseruhát ajándékozott a kápolnának. Gyűjtöttek a svábhegyi művészek is, a Nomafánál tartott előadások bevételét e célra fordították.

Valószínűleg ekkor került kapcsolatba az építőkkel Ybl Miklós is, akinek szerepe nem tisztázott a kápolna építésében. Romano terve ugyanis megvalósult és a bécsi építész a kivitelezésre is odafigyelt. A hosszúra nyúlt befejezés miatt a választmány valószínűleg a könnyebben elérhető Yblhez fordult, aki ekkor már népszerű és sokat foglalkoztatott építész volt. Ismertségét az 1845-55 között elkészült fóti Plébániatemplom biztosította számára. Mivel tervezőként működött, és építési vállalkozása nem volt, bizonyára csak részletmegoldásokat adott a tömegében ekkor már készen álló épület befejezéséhez.

A kápolna felszentelését 1860. október 7-én Scitiovszky János esztergomi érsek végezte nagy hazafias ünneplés közepette. A kápolna eredetileg a Nagyboldogasszony tiszteletére készült, melynek alapvető indítéka az abszolutizmus nemzeti elnyomásával szemben feltörő ellenérzés. Ne felejtsük, még a kiegyezés előtt vagyunk. 1857. szeptemberében a prímás által vezetett máriazelli zarándoklaton 25000 ember énekelte a Boldogasszony Anyánk egyszerre vallásos és nemzeti érzületű sorait. 1860. április 30-án nyolcvanezren vettek részt a belvárosi templomnál gróf Széchenyi István rekviemjén. A kápolnaszentelés időpontjának megválasztása sem véletlen: az Aradon kivégzett tábornokoknak állít emléket.

Az építés időszaka alatt a patrocinium megváltozott. Ürményi József alnádor adománya volt az oltárkép, mely az egyik legvitézebb, a XIX. században legnépszerűbb magyar szentet, Szent Lászlót ábrázolja, amint szomjas katonáinak a sziklából vizet fakaszt. A képet egyes források szerint Molnár József festette, aki az Ürményi család támogatását élvezte. Jókai szerint Than Mór ingyen készítette, ami 1866-ig volt eredeti helyén, majd a krisztinavárosi plébániára került és nyoma veszett. A kép a felszenteléskori újságok tudósításai szerint Szent Lászlót fehér lovon ülve, koronával a fején ábrázolja, amint egyik kezét az égre emelve, a másikkal a bárddal a sziklára sújtva vizet fakaszt. A leírás szerint a szentély boltozata égszínkékre volt festve, melyről arany csillagok fénylenek alá. (Ez a mennyezetfestés a takart padlástérben jelenleg is fellehető). Az, hogy Ürményi József kezdeményezésére változott a védőszent, igazolhatja az, hogy a Nyitra megyei Ürmény barokk templomában is hasonló vízfakasztó lovas Szent László oltárkép található.

A kápolna 1884-ig állt fenn eredeti állapotában, majd egy vizsgálatkor kiderült, hogy a torony faszerkezete elkorhadt, tönkrement. Kétévi gyűjtés után, 1866-ban komolyabb restaurálási, átalakítási munkák tervezését vállalta magára a MÁV akkori főépítésze, Pfaff Ferenc, akinek neve összekapcsolódik a vasútépítés hőskornak szinte valamennyi nagyobb pályaudvar építésével (Szombathely, Miskolc, Szeged, Pécs, Nyíregyháza, Debrecen állomásépület). Az átalakítás során elbontásra került a főhomlokzat díszesen faragott fa oromzata, a ledőlni készülő toronnyal együtt. A bejárat elé négyzetes alaprajzú, sarkain támpillérekkel gyámolított, igen karcsú torony épült, 20 méter fölött kialakított háromszögű, órát magába foglaló oromzattal, tűszerű toronnyal. A homlokzat elvesztette a korábbi svábhegyi nyaralókra emlékeztető díszes, faszerkezeteket hangsúlyozó jellegét, a kápolna templommá fejlődött, melynek megjelenésében a tartós anyagok (kő, tégla) léptek előtérbe, a vakolat kő kváderezése méltóságteljességet sugárzott. Belül ekkor készült a faanyagú kórus is, melyen keresztül a toronyba lehetett jutni. Az időközben elkallódott oltárképet Stetka Gyula ma is látható képével pótolták, melynek főalakja Szent László égre emelt kézzel látható szomjas katonái között.

A századforduló körül belső kiegészítések történtek. A családok által adományozott ólomüveg ablakok közül említésre méltó a bal első ablak 1898-ból, melyen Szent István koronáját a Nagyboldogasszonynak ajánlja. A másik oldal harmadik képe 1900-ban emlékezik meg a kereszténység ezeréves felvételéről. 1906-ban a bejárat mellé márványfeszület is épült.
1913-ban újabb komolyabb átalakítás során a templomhajó belső terét utólag befüggesztett álboltozatokkal megosztották. Ezzel eltakarásra került a fedélszék belső festett oldala és kialakult a jelenlegi templombelső.
1934-ben és 1938-ban, Szent István halálának 900. évfordulóján új harangokat helyeztek el. A 100, 70 és 50 cm átmérőjű harangok azóta is hirdetik Isten dicsőségét.

1968-ban önálló plébániai rangra emelték templomunkat, mely a Budapest-Esztergom egyházmegye legmagasabban fekvő plébániatemploma. 1992 óta használhatjuk újra az Istenhegyi Szent László Plébániatemplom nevet.
1991-ben II. János Pál látogatása évében elkészült a templom belső festése. 1992-ben új gyóntatószék készült és felújításra került a sekrestye.

1993 karácsonyára új, elektromos orgonát vásároltunk. A liturgikus tér átalakítása is megkezdődött. Az új ülőgarnitúrát, oltárt, és a stílusában nagyon szépen illeszkedő tabernákulumot Mihályi Zoltán nyergesújfalui asztalosmester készítette 1997-1999-ben.
1998-ban felújításra kerültek a templom harangjai is, új, programozható harangozó órával, ütőszerkezettel és harangjátékkal.

1999-ben a templom padlója új kő, a szentély lépcsőzete pedig márványburkolatot kapott. A 2000. jubileumi évben belekezdtünk templomunk külső felújításába.
2007-ben megtörtént a templombelső kifestése, a vizesedés megszüntetése és az ólomüvegablakok felújítása. Az énekszövegek vetítését korszerű számítógépes módszerrel oldottuk meg.
Isten segítségével 2010-ben ünnepelhetjük külsőleg-belsőleg egyaránt megszépült templomunk felszentelésének 150.évfordulóját!