Meghívás az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus programjaira

 

A NEK Titkárság a szeptemberi Eucharisztikus Kongresszus

programjaira, így a Ferenc pápa által celebrált zárómisére is,

 

augusztus 29-ig

 

várja a jelentkezéseket. A szervezés megkönnyítése miatt kérik, hogy

minél korábban jelentkezzenek a résztvevők, ugyanakkor a helyek

kiosztásánál is elsőbbséget élveznek a korábban regisztráltak.

A kongresszuson, a nyilvános szentmiséken és az eucharisztikus

körmeneten való részvételünkkel tegyünk tanúságot hitünkről a világ

felé!

A pontos program és a jelentkezéshez szükséges minden információ

elérhető a kongresszus honlapján, az iec2020.hu oldalon.

Plébániánk közössége is készül a 2020-ban megrendezésre kerülő Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra (NEK ill. IEC). A felkészülés második éve a Szentmiséről, közösségeink megerősítéséről szól:

„NEKtek! Veletek! Az Eucharisztia az egyház életének forrása.”

A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszussal (NEK) kapcsolatos információk

Csendes szentségimádás

Minden hónap utolsó vasárnapján, az esti szentmise után 15 perces, csendes szentségimádást tartunk. Szeretettel várunk mindenkit, különösen azokat, akik még nem vettek részt csendes szentségimádáson.

A fenti ötletfüzet utolsó fejezete és az itt (link a csatolt word-ben található szövegre) található gyakorlati tanácsok segítenek a csendes szentségimádásra való felkészülésben.

Gyakorlati segítség a szentségimádáshoz

  1. Tudatosan kezdjünk keresztvetéssel
  2. Térdeljünk le / üljünk csendesen és összeszedetten
  3. Nézzünk az Oltáriszentségre
  4. Tudatosan helyezkedjünk Isten jelenlétébe, pl. rövid mondatok ismétlésével:
    • Jézus, Te valóban itt vagy.
    • Jézus, a szemem ugyan csak az ostyát látja, de hiszem, hogy Te van itt.
    • Jézus, Te azt mondtad: „Ez az én testem”, hiszek a szavaidnak.
    • Jézus, aki jelen vagy az ostyában, szeretlek Téged.
    • Jézus, szeretettel tekintesz rám.
    • Jézus, Te szeretsz engem, köszönöm.
    • Jézus, taníts engem, hogyan szeresselek.
    • Jézus, Te szomjazol az én szeretetemre.
  5. Ha szétszórtak vagyunk, próbáljuk meg gondolatainkat gyengéden visszaterelni Jézushoz
  6. Még ha semmit nem érzek is, Jézus cselekszik bennem