Nyitvatartás: vasárnaponként 10-11 között, és minden kedden 10-12 és16-18 óra között van nyitva a karitász terem. Ekkor lehet válogatni és hozni is. 
2023. december 24-től 2024. január 6-ig zárva
 

A Karitász csoport története, tevékenysége

 

A Karitász csoport 1992 ádventjében alakult meg plébániánkon. Babitsné Berczik Mária, a Kolping család tagjaként vállalta a szegények és elesettek segítésének megszervezését. Első években főként Kolping tagok segítették munkáját: rászorulók segélyezése, kedvezményes burgonya vásár, ruha akciók, Mikulás ajándék gyermekeknek, nyugdíjas karácsony megrendezése, teadélután időseknek. Ez utóbbi 1997-től lett nyugdíjas klub.

1997-ben kezdett ismerkedni a karitászvezetői feladatokkal Szirákiné Gorody Rita, akit Babitsné Berczik Mária távozása után kértek fel erre a feladatra. Az új karitászvezető rendszeresen eljárt az Észak-Budai Karitász Régió üléseire a Fő utcába, ahol a többi karitászvezető segítette a szükséges ismeretek elsajátításában. Babitsné Berczik Mária új munkahelyéről bőséges adományokkal segítette a környék rászorulóit, amelyet a lassan alakulgató új karitász csoport osztott szét. A nyugdíjas klub ebben az esztendőben alakult. Az összejöveteleket nem mindig rendszeresen, de általában minden hónap második szombatján tartották a plébánián 15.30 órától. A részvételi szám 10 - 12 fő között mozgott.

A rendszeres összejövetelek mellett a Karitász csoport tagjai tartották a kapcsolatot az idősekkel, betegekkel. Kialakult a segélyezések rendszere (ruha, élelmiszer). A kedvezményes burgonya- és hagymavásár is minden évben megrendezésre kerül azóta is. Szent Erzsébet ünnepe alkalmából az Erzsébet kenyérkék sütését is a Karitász csoport szervezi. A megszentelt kenyérkéket osztják ki  a ministránsok  a szentmisék végén. A nyugdíjas karácsony, valamint a „cipősdoboz” akció és karácsonyi adomány gyűjtés is része a csoport tevékenységének.

Az ádventi vásár során a plébánia híveinek ajándék- és használati tárgyai kerülnek értékesítésre, a befolyt összeget a vak gyermekek karácsonyára adják át.

Kialakult a beteglátogatások rendszere is.

A Karitász csoport várja új munkatársak bekapcsolódását a munkába. Jelentkezni Szirákiné Gorody Ritánál lehet vasárnap a 9 órai szentmise után.